2017 a reformáció jubileumi éve volt, amelyet a Magyar Kormány emlékévnek nyilvánított. Budapest XVI. kerületében állították fel a reformációs emlékművet 2017 októberében. A szoboralkotási folyamathoz szükséges háttéranyag kidolgozásában a Széchenyi István Kulturális Egyesület is részt vett. Közép-Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének létrehozásában való közreműködésükkel kiemelkedő közművelődési tevékenységet hajtottak végre, hiszen a reformáció nemcsak vallási, de kulturális szempontból is nagy hatással volt a magyar nemzet, de a magyar nyelv fejlődésére is.
A korábbi községi kavics- és homokbánya helyén felépült közösségi tér Budapest igazi gyöngyszeme a 17 méteres kilátótoronnyal, az emlékművel, a kávézóval és a játszóparkkal. Mindez a kertvárosi önkormányzatot és Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselőt dicséri. Utóbbi volt az, aki a szoborállítást a 2017-es Reformáció 500 emlékév (a hagyomány szerint 1517. október 31-én szögezte ki Luther Márton a keresztény hitélet megújítását célzó 95 pontos tételét a wittenbergi vártemplom kapujára) kapcsán kezdeményezte. Alapítványt hozott létre e célból, mely megszerezte az emlékmű állításhoz szükséges pénzt. A kerületi vezetés pedig magára vállalta, hogy a környezet kialakításával rendezzék a területet.
A Reformátorok tere alapkő-letételére 2017. július 4-én, átadására október 29-én került sor.
Luther, Kálvin, Bocskai
– A reformáció jobbá és igazságosabbá tette a világot, megmutatta az Istenhez vezető legrövidebb utat – mondta Szatmáry Kristóf az avatáson. – Ez az emlékmű üzenet öt évszázad távolából jelenkorunknak. Ahogyan mi, magyarok voltunk Európában az elsők a vallásszabadság kiharcolásában, hála többek között Bocskai Istvánnak, úgy ma is nekünk kell elsőnek, elég bátornak és erősnek lennünk a helyes út megtalálásában és megmutatásában – fogalmazott a képviselő.
A szoborpark három alakja Kálvin Jánost, Luther Mártont és Bocskai Istvánt ábrázolja. Közepén három méter átmérőjű kút található, ami a magyar kulturális és történelmi gyökereket, valamint a folyamatos megújulás szükségességét szimbolizálja. A szobrok talapzatainak külső oldalain a reformátorok nevei, a belső részeken pedig olyan, a reformáció üzenetét hordozó idézetek olvashatók, amelyek azokhoz is szólnak, akik nem járnak templomba. „Tartsd meg a hitet, újítsd meg és erősítsd meg a hitet, és akkor ez a hit megtart téged.” olvasható középen. Luther a 95 tételt jelképező tekercset emeli az ég felé, a szobor lábánál Jézus szavai olvashatóak János evangéliumából: „aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” Kálvin a Bibliát tartja a kezében, a hozzá tartozó idézet egy zsoltárversből van: „Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!” Bocskai István szobra alatt Péter első leveléből származik a figyelmeztetés: „Minden gondotokat hagyjátok az Úrra, mert neki gondja van rátok.”.
Benned a létra
A tér leglátványosabb eleme a kilátó, amelyet a tér Gellért-heggyel azonos tengerszint feletti kiemelkedése indokolja, s amelynek magassága a Citadelláéval azonos. A tervezők az Építési engedélyezési tervben azt írják: „…a kilátó és a pavilon színe utal Weöres Sándor A teljesség felé című versének „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” soraira. A fehér színhatás szimbolizálja az eget, míg a sötétebb, barnás árnyalatok a földet. (…) „acél szerkezete utalás Weöres Sándor írására a föld és ég között kapcsolatot teremtő emberről, absztrakt megidézése a földből gyökerező és a felfelé törő természetnek, az igenlő életerőnek, a megújulásnak. Félkörben az öt kerületrész egy-egy facsoportja keretezi a zöld teret, ahol áll.”
Hármas egység
A park túlsó felén helyezték el a város és a hegyek felé néző 80 négyzetméteres kávézót, amely 30 négyzetméteres, konzolos terasszal és nagy ablakokkal csábítja a vendégeket. Az épület egyik különlegessége, hogy a belső falak füvekből, növényi részekből álló úgynevezett zöld burkolatot kaptak. A kávézó bauhausos és ívelt háromszögformát mutat, ahogyan a parkot is a hármas szám uralja. A három építménnyel bíró teret tagoló járdák lekerekített végű háromszögeket alkotnak, a kilátó szerkezetében is felfedezhető ez az alakzat, illetve a szobrokból is három van.
A tér alatt található a katlan formájú játszópark, ahol körbekerített, parkosított játszótér és csúszdapark épült. Ebben – a Wikipedia adatai szerint – három nagyobb 21–23 méter hosszú, egy kisebb nyitott csúszda mellett mászó rézsű, illetve egy 11 és egy 14 méteres akadálypálya, mászóháló és két szabadtéri trambulin, rugós játékok, hinták, ivókutak, két kombinált funkciójú fitnesz eszköz, továbbá egy 52 négyzetméteres kiszolgáló épület, nyilvános mosdó és sporteszköz kölcsönző, kis pódium és a földrézsűbe illeszkedő szabadtéri görög nézőtér található.


